Sziasztok!
Rettenetesen sajnálom, hogy olyan régóta nem publikáltam részt, de 24 óra nem elég mindenre amit szeretnék. Próbálom az időmet rendesen beosztani, de nem mindig jön össze. Ahogy a címből is következtethetitek ez az utolsó rész. Nagyon nehéz volt megírnom, mert ez azt jelenti el kell engedjem. Bevallom amikor elkezdtem a történetet nem ebbe az irányban gondolkodtam, aztán ez lett belőle. Pozitívan hatnak rám a filmek és a könyvek, de nem hiszem azt, hogy a való élet is lehet, gondolok itt a vég kifejletekre. Köszönöm, hogy végig támogattatok és kitartottatok mellettem. Kérlek még utoljára osszátok meg velem a gondolataitokat....
Új történet van - e a láthatáron ? Igen, van. Először is szeretnék előre megírni részeket s nem sok időm van rá, felbe hagyni pedig nem szeretném, ha már publikáltam, szóval arra még várni kell. Igyekszem egy idő beosztást kialakítani, hogy az írás is bele férjen rendszeresen az életembe.
Köszönök nektek mindent!
Csók, Poppy P. McDonald
2,5 évvel később
- Szia - köszörüli meg a torkát. - Beszélnünk kell.
- Nem hiszem, hogy bármi megbeszélni valónk is lenne - simítok végig a hasamon, hogy egy kis erőt nyerjek.
- Esetleg bemehetnék - mutat a hátam mögé. Kelletlenül állok félre, hogy beengedjem s a nappaliba kísértem, ahol tömérdek fotó, szanaszét heverő játékok láthatóak mindenhol. - Igazán szép, ház - pillant körbe.
- Miért jöttél ? - kérdezek rá azonnal. - Nem gondolom, hogy bármi megbeszélni valónk lenne, azok után, ahogy elváltunk - emlékeztettem, hiszen magyarázatot sem kaptam. A bátyámmal éltem elég sokáig, ő volt a legfőbb támaszom, amíg a vőlegényem meg nem jelent az életemben.
- Sajnálom, hogy akkor olyan bunkón viselkedtem. Szeretnék mindent megmagyarázni, hogy ismét együtt lehessünk.
- Nem érdekel a magyarázkodásod, nem érdekel már miért történt. Új életet kezdtem, boldog vagyok s jelenleg ezt rombolod szét - emeltem fel a hangomat. - Azt hiszed meg jelensz az életemben és én újra a nyakadba borulok ? Nagyot tévedsz, nekem családom van s mindennél jobban szeretem őket - magyaráztam elég hevesen.
- Bébi megjöttünk - hallottam meg Liam hangját az előszobából. - Vendégeket is hoztunk - folytatja s tisztán hallottam a hangján, hogy mosolyog. Luke össze ráncolt szemöldökkel hallgatja a hang tulajdonosát, zavartan pillant körbe s megállapodik tekintete azon a képen, amikor is Liam megkérte a kezemet. A képen már látszik a gömbölyödő pocakom, ahogy Aaron mellettünk áll és mosolyogva várja a válaszomat. A képet még Harry készítette, a testvéreim és Liam mindent megtett, hogy igazán emlékezetes legyen. A sok készülődés nélkül is igent mondtam volna, bele szerettem, azt hittem többet nem fogom ezt érezni, de a sors össze hozott minket. Amikor Aaron alig pár hetes volt, Liam elkezdet körülöttem lógni, akkor még nem tudtam, hogy szakított a barátnőjével. Egy este viszont megcsókolt s kibökte, hogy többet szeretne tőlem, addigra az én érzéseim is feléledtek iránta. Berendezett egy házat nekünk, hogy nyugodtan élhessünk és ne lógjunk olyan sokat Harry nyakán, bár ő nem bánta. Az első perctől kezdve támogatta a kapcsolatunkat.
- Mami - futott be a kis szőkeség, lábaimat át ölelte, hogy köszönhessen. Megértette, hogy jelenleg nem tudom az ölembe venni, így mindig az apukáját vagy valakit aki épp náluk van kéri meg, hogy vegye fel.
- Te mit keresel itt ? - hallottam meg egy dühös hangot, ami a bátyámhoz tartozott. Haragszik a történtek miatt, szerintem soha nem is fogja elfelejteni, de a legboldogabb, hogy össze jöttem Liammel. Ha bele gondolok ennek így kellett történnie.
- Mi történik itt ? - jelenik meg a nappaliban vőlegényem, mögötte pedig a friss házas Irwin család. - Luke, mit keresel te itt ? - intézte szavait a hívatlan vendégnek, de már mellettem is állt s kezével birtoklóan ölelte a derekamat. Tudja mennyit is jelentet ő nekem, de az már a múltam. Nem számít mi volt akkor mert csak a jelennek és a jövőnek élek, nem a múltnak.
- Gyere törpe, menjünk játszani egy kicsit - hívja azonnal Gemma s elindulnak az emelet felé, hogy a biztonságot nyújtó szobájából ne halljon meg semmit.
- Szerettem volna beszélni Zoraval, de úgy látszik ez nem lehetséges - hangjából csöpögött a gúny. - Gyorsan túl tehetted magad rajtam, ha már másodjára csináltattad fel magad. - kezd sértegetni. - Talán már a kapcsolatunk alatt is megcsaltál ? - fontja össze karjait maga előtt és vádlón néz a szemembe.
- Elég! - kiáltom el magam. - Semmit nem tudsz - remegtem. - Hogy van képed ennyi idő után ide jönni s ilyeneket a fejemhez vágni ? Már rég nincs közünk egymáshoz, hát nem érted ? Vége van, akkor vége volt amikor te kidobtál engem - mutatok saját magamra. - Magyarázatot sem kaptam, de már nem is érdekel. Nem jelentesz számomra semmit! Miért ennyi idő után akarsz vissza kapni ?
- Mert rájöttem, hogy akkor hatalmas hibát követtem el - kiálltja el magát. - Tudom egy szar alak vagyok. Megcsaltalak - jelentette ki. - Nem bírtam a szemedbe nézni, inkább ellöktelek magamtól.
- Luke, haver - teszi Ashton a kezét Luke vállára, de ő csak le rázza.
- Te csak ne haveroz itt nekem - mordul fel. - Te tudtál róluk s hagytad, hogy ide jöjjek.
- Nem hittem, hogy komolyan mondod - sóhajtott fel. - Lépj túl ezen!
- Nem csaltalak meg - szóltam közbe. - Elhagytál engem s csak Aaron tudta bennem tartani a lelket. Hamarosan pedig lesz egy hercegnő is, akit szeretettben és békében szeretnék felnevelni, a vőlegényem és a családom körében. Felejtsük el a rég múltat és a továbbiakban ne is keressük egymást, ahogy eddig is - szorítottam meg szerelmem kezét, bátorításképp.
Miután Luke elhagyta a házunkat, soha többé nem kereset, aminek hihetetlenül örültem. Liam-vel megbeszéltük, hogy megpróbáljuk elfelejteni azt a délutánt. A hercegnők megszületése tökéletes volt a felejtés kezdetéhez. Mindent megadtunk, hogy a gyerekeink szeretetben nőjenek fel. Tekintettel arra, hogy a párom mindenről tudott tényleg elfogadta Aaront és ugyan úgy szereti, mint a saját gyermekét Zorayat. Mikor a lányunk betöltötte első életévét megtartottuk az esküvőnket szűk családi körben. Mostantól Zora Payne vagyok, ez jelenti nekem a jövőmet, nem számítva, hogy mik történtek a múltban. Nem számít, hogy Winfield vagy épp Styles legyen a nevem. Ennél boldogabb nem lehetnék, mint most. A reptéren állva búcsúzok a gyermekeimtől, hiszen a nászút egy részét szeretnénk kiélvezni, hogy aztán minden figyelmünket a családunkra irányítsuk.
- Nem lesz semmi bajuk - nyomot csókot homlokomra Liam. - A legjobb kezekben hagyjuk itt őket.
- Tudom - sóhajtottam fel. - Hiányozni fognak.
- Bébi csupán négy nap, aztán velük leszünk - nyom csókot ajkaimra.
- Szeretlek - suttogtam mosolyogva.
- Én is nagyon szeretlek téged - csókolt meg. Egyáltalán nem zavart már, hogy a reptér kellős közepén kinyilvánítsuk egymás iránt érzet szeretetünket, mert teljesen az övé vagyok, testestül, lelkestül, menthetetlenül bele szerettem.
- Miért jöttél ? - kérdezek rá azonnal. - Nem gondolom, hogy bármi megbeszélni valónk lenne, azok után, ahogy elváltunk - emlékeztettem, hiszen magyarázatot sem kaptam. A bátyámmal éltem elég sokáig, ő volt a legfőbb támaszom, amíg a vőlegényem meg nem jelent az életemben.
- Sajnálom, hogy akkor olyan bunkón viselkedtem. Szeretnék mindent megmagyarázni, hogy ismét együtt lehessünk.
- Nem érdekel a magyarázkodásod, nem érdekel már miért történt. Új életet kezdtem, boldog vagyok s jelenleg ezt rombolod szét - emeltem fel a hangomat. - Azt hiszed meg jelensz az életemben és én újra a nyakadba borulok ? Nagyot tévedsz, nekem családom van s mindennél jobban szeretem őket - magyaráztam elég hevesen.
- Bébi megjöttünk - hallottam meg Liam hangját az előszobából. - Vendégeket is hoztunk - folytatja s tisztán hallottam a hangján, hogy mosolyog. Luke össze ráncolt szemöldökkel hallgatja a hang tulajdonosát, zavartan pillant körbe s megállapodik tekintete azon a képen, amikor is Liam megkérte a kezemet. A képen már látszik a gömbölyödő pocakom, ahogy Aaron mellettünk áll és mosolyogva várja a válaszomat. A képet még Harry készítette, a testvéreim és Liam mindent megtett, hogy igazán emlékezetes legyen. A sok készülődés nélkül is igent mondtam volna, bele szerettem, azt hittem többet nem fogom ezt érezni, de a sors össze hozott minket. Amikor Aaron alig pár hetes volt, Liam elkezdet körülöttem lógni, akkor még nem tudtam, hogy szakított a barátnőjével. Egy este viszont megcsókolt s kibökte, hogy többet szeretne tőlem, addigra az én érzéseim is feléledtek iránta. Berendezett egy házat nekünk, hogy nyugodtan élhessünk és ne lógjunk olyan sokat Harry nyakán, bár ő nem bánta. Az első perctől kezdve támogatta a kapcsolatunkat.
- Mami - futott be a kis szőkeség, lábaimat át ölelte, hogy köszönhessen. Megértette, hogy jelenleg nem tudom az ölembe venni, így mindig az apukáját vagy valakit aki épp náluk van kéri meg, hogy vegye fel.
- Te mit keresel itt ? - hallottam meg egy dühös hangot, ami a bátyámhoz tartozott. Haragszik a történtek miatt, szerintem soha nem is fogja elfelejteni, de a legboldogabb, hogy össze jöttem Liammel. Ha bele gondolok ennek így kellett történnie.
- Mi történik itt ? - jelenik meg a nappaliban vőlegényem, mögötte pedig a friss házas Irwin család. - Luke, mit keresel te itt ? - intézte szavait a hívatlan vendégnek, de már mellettem is állt s kezével birtoklóan ölelte a derekamat. Tudja mennyit is jelentet ő nekem, de az már a múltam. Nem számít mi volt akkor mert csak a jelennek és a jövőnek élek, nem a múltnak.
- Gyere törpe, menjünk játszani egy kicsit - hívja azonnal Gemma s elindulnak az emelet felé, hogy a biztonságot nyújtó szobájából ne halljon meg semmit.
- Szerettem volna beszélni Zoraval, de úgy látszik ez nem lehetséges - hangjából csöpögött a gúny. - Gyorsan túl tehetted magad rajtam, ha már másodjára csináltattad fel magad. - kezd sértegetni. - Talán már a kapcsolatunk alatt is megcsaltál ? - fontja össze karjait maga előtt és vádlón néz a szemembe.
- Elég! - kiáltom el magam. - Semmit nem tudsz - remegtem. - Hogy van képed ennyi idő után ide jönni s ilyeneket a fejemhez vágni ? Már rég nincs közünk egymáshoz, hát nem érted ? Vége van, akkor vége volt amikor te kidobtál engem - mutatok saját magamra. - Magyarázatot sem kaptam, de már nem is érdekel. Nem jelentesz számomra semmit! Miért ennyi idő után akarsz vissza kapni ?
- Mert rájöttem, hogy akkor hatalmas hibát követtem el - kiálltja el magát. - Tudom egy szar alak vagyok. Megcsaltalak - jelentette ki. - Nem bírtam a szemedbe nézni, inkább ellöktelek magamtól.
- Luke, haver - teszi Ashton a kezét Luke vállára, de ő csak le rázza.
- Te csak ne haveroz itt nekem - mordul fel. - Te tudtál róluk s hagytad, hogy ide jöjjek.
- Nem hittem, hogy komolyan mondod - sóhajtott fel. - Lépj túl ezen!
- Nem csaltalak meg - szóltam közbe. - Elhagytál engem s csak Aaron tudta bennem tartani a lelket. Hamarosan pedig lesz egy hercegnő is, akit szeretettben és békében szeretnék felnevelni, a vőlegényem és a családom körében. Felejtsük el a rég múltat és a továbbiakban ne is keressük egymást, ahogy eddig is - szorítottam meg szerelmem kezét, bátorításképp.
Miután Luke elhagyta a házunkat, soha többé nem kereset, aminek hihetetlenül örültem. Liam-vel megbeszéltük, hogy megpróbáljuk elfelejteni azt a délutánt. A hercegnők megszületése tökéletes volt a felejtés kezdetéhez. Mindent megadtunk, hogy a gyerekeink szeretetben nőjenek fel. Tekintettel arra, hogy a párom mindenről tudott tényleg elfogadta Aaront és ugyan úgy szereti, mint a saját gyermekét Zorayat. Mikor a lányunk betöltötte első életévét megtartottuk az esküvőnket szűk családi körben. Mostantól Zora Payne vagyok, ez jelenti nekem a jövőmet, nem számítva, hogy mik történtek a múltban. Nem számít, hogy Winfield vagy épp Styles legyen a nevem. Ennél boldogabb nem lehetnék, mint most. A reptéren állva búcsúzok a gyermekeimtől, hiszen a nászút egy részét szeretnénk kiélvezni, hogy aztán minden figyelmünket a családunkra irányítsuk.
- Nem lesz semmi bajuk - nyomot csókot homlokomra Liam. - A legjobb kezekben hagyjuk itt őket.
- Tudom - sóhajtottam fel. - Hiányozni fognak.
- Bébi csupán négy nap, aztán velük leszünk - nyom csókot ajkaimra.
- Szeretlek - suttogtam mosolyogva.
- Én is nagyon szeretlek téged - csókolt meg. Egyáltalán nem zavart már, hogy a reptér kellős közepén kinyilvánítsuk egymás iránt érzet szeretetünket, mert teljesen az övé vagyok, testestül, lelkestül, menthetetlenül bele szerettem.
THE END
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése