2016. március 14., hétfő

34. Meg kell őrizned ezt a titkot

Sziasztok!
Ez a rész elég lapos, eseménytelen és rövid lett, sajnos most csak ennyire tellett. 
Köszönöm azoknak akik még velem vannak, itt a végben.
Remélem tetszik majd, jó olvasást!

Ölelés, Poppy P. McDonald

Zora Winfield
Szerettem volna elbújni, elmenekülni, de tudom ez nem sokáig lehetne megoldás. A terhességem nagy része alatt ez sikerült, de amikor megszületik a picikém, nem bújkálhatok tovább. Van életem, szerető családom és ezt a volt barátom - akit még most is szeretek - nem teheti tönkre. Ashton látványosan végig mér, majd a társaságot is, ami körül vesz. Tekintetét újra és újra végig futtatja rajtam, Liamen és a bátyámon. Gondolom már elég sok össze esküvés meg jelent a fejében, hisz nem beszéltem vele azóta, hogy össze pakoltam és Harryhez költöztem. A karrieremet ha szerette volna akkor biztos követte a neten. Én nem követtem őket, mert így kevésbé fájt az elején, aztán már csak nem akartam felszakítani a gyógyuló sebeimet. Bármennyire is tartozom én a napsütötte vidékhez - amit jobban is kedvelek, mint ez az esős időjárás - csak nyaralni mennék vissza. Elhatároztam, hogy a gyermekem is itt fog születni, ahogy én is itt születtem. Az sem volt egy utolsó tényező, hogy nekem itt van a családom. Itt van mindenki aki számít, szeret s gondoskodik rólam.
- Ashton megkérhetnélek, hogy ne bámulj ennyire ? - teszem fel a kérdést, mert már kezd nagyon idegesíteni s azt nekem nagyon nem szabadna.
- Bocs. - dadogja és a hajába túr. - Nagyobb lettél. - nyögi ki.
- Ezt saját magamtól is tudom. - forgatom meg szemeimet, kezem pedig akaratlanul is a pocakomra simul.
- Indulhatnánk, nem ez a legalkalmasabb hely arra, hogy ezt megbeszéljétek. - simul Liam mellém, hogy támaszt adjon fájó végtagjaimnak. Látom Ash zavartságát, de nincs időm vele foglalkozni, mert lábaim elindulnak a már jól ismert autó felé.
- Utánatok megyünk. - mosolyog rám bátorítóan Gemma. Csupán bólintani van energiám, hisz hamarosan szint kell valljak neki. Soha nem tudtam neki hazudni s amikor ferdíteni szeretem volna az sem jött össze. Emlékszem egyszer a meglepetés buliját szerveztük. Rám maradt a feladat, hogy egészen estig ne engedjem haza. A terv a fél napig bírta, utána lebuktam.
Az autóban csend uralkodik, a fiúk halkan beszélgetnek elől, míg én hátul kicsire össze húzva magam a tájat figyelem. Harry háza - ami már az én házam is - nem a város központban van, hanem a külvárosban, amiért hálát szoktam adni. Igaz mivel híresek vagyunk szinte mindenki tudja hol lakunk, viszont kezdik tiszteletben tartani ezt és nem zavarni. A bátyám nagyon sokat mesélt a kezdeti nehézségekről és hogy hogyan is győzte le őket. Támogatni szeretne engem a karrieremben s mindenben segíteni fog a kicsi körül i, hisz nem sok olyan előadót tudok, aki hatalmas pocakkal vágott volna bele ebbe az egészbe. Csupán akkor eszmélek fel, amikor megállunk és Harry segít kiszállni. Liamnek mennie kell, hiszen várja a barátnője. Szoros öleléssel és egy puszival búcsúzom, míg Harrytől férfiasan elköszön, oda int az épp beguruló kocsi utasainak, majd elhajt.
- Nem lesz semmi baj. - nyom csókot a homlokomra. Bólintok, hallom ahogy kiszállnak a kocsiból, de nem nézek hátra, hanem megmászom azt a néhány lépcsőfokot, majd egyből a konyhába megyek. A hűtőt azonnal kinyitom és keresgélni kezdek benne valami ehető után.
- Mit szeretnél enni ? - jelenik meg a gondoskodó bátyám. - Csinálhatok kaját, de akár rendelhetünk is ? - ajánlkozik. - Habár a legutóbb sem sült el jól a rendelés, mivel addig meg etted a fél hűtőt. - kuncog.
- Akkor inkább nem eszem semmit. - csapom be az ajtót, amit ha Niall látott volna biztos sipítozásba kezdet volna miszerint nem bánthatjuk a hűtőket.
- Te sem gondolod komolyan. - mormog. - Enned kell, szóval ... - néz rám várakozóan, hogy beadjam a derekamat.
-  Tonhalas szendvicset, paradicsommal és mustárral. -  indulok ki a konyhából. - Ja, és ne sajnáld a savanyú uborkát sem. - kiáltok fel. - És Harry - kezdenék bele az újabb részbe amikor kikukucskál a konyhából.
- Egy nagy pohár narancslé, tudom. - bólint mosolyogva.
Mosolyogva lépkedem be a nappaliba, de mosolyom azonnal el is tűnik, ahogy eszembe jut kik is a vendégeink. A kisebbik kanapén foglalnak helyet, Gem elég feszült, Ash lába folyamatosan jár, ami az idegességének a jele. Csendesen telepszem le a szemközti kanapéra, majd amennyire pocakom engedi felhúzom lábaimat, kezemet pedig hasamra simítom. Ash tekintete ismét a hasamat veszi célba, majd megrázza a fejét, mintha csak képzelődne, pedig nem. Az Ausztráliában élő családom még mindig nem tud róla, az Angliában élők közül pedig csak ketten tudják - a testvéreim - az igazi szüleimmel nem tartom a kapcsolatot és nem is szeretném.
- Mire vagy kíváncsi ? - kérdem meg halkan. - Gyerünk, essünk már túl rajta. - sürgetem.
- Elég nehéz feldolgoznom, hogy a legjobb barátom otthagyta a bandát, mert szakított vele a barátja. Hosszú idő után most találkozunk először és megváltoztál. - mutat végig rajtam. - Remélem nem a bátyád bandájából csinált fel valaki. - mormogta.
- Ashton! - kiált fel a nővérem.
- Képzeld fogalmam sincs miért szakított velem Luke, nem volt valami készséges az indokok kapcsán. Miért is hagytalak ott titeket ? Először is szakított velem a szerelmem, pont akkor amikor azt akartam vele közölni, hogy kisbabánk lesz! - a harag csak úgy gyűlik bennem, teljesen elfojtva jelenleg a könnyeimet. - Ezek után nem gondoltam, hogy tudnia kellene róla. Összecsomagoltam és eljöttem, amúgy is szerettem volna már saját karriert, nektek pedig nincs szükségetek egy dalszerzőre. Besegítek a bátyáméknak, írom a dalaimat, építem a jövőmet a babámnak és nekem. - veszek mély levegőt.
- Jól vagy ? - ugrik mellém Gemma.
- Igen csak mostanában imád rugdosódni. - mosolyodtam el halványan arra gondolva, hogy hamarosan már a kezemben tarthatom.
- Itt a szendvics ahogy kérted. - jelenik meg Harry, de amikor meg pillantja mellettem a nővérünket, azonnal a kis asztalra pakolja a tárcát és a másik oldalamra siet. - Megint sokat rugdosódik ? - mosolyodik el halványan. - Meg taníthatom majd focizni, meg golfozni.
- A kislányok nem hiszem, hogy szeretik az ilyesmiket. - mosolyodom el.
- Az nem baj, majd megszereti. - legyint.
- Kislány lesz ? - kérdi meg félve Ash, gondolom attól tart, hogy ismét lekiabálom a fejét.
- Nem tudni. - vonom meg a vállam. - Harry szerint fiú, szerintem pedig kislány.
- El akarod mondani az apjának ? Egyáltalán hogyan akarod ezt titokban tartani ? - halmoz el kérdéseivel.
- Nem, nem akarom elmondani s titokban sem fogom tovább tartani. Egyszerűen csak letagadom előtte, ha netalán rá kérdezz. Simán gondolhatja azt is, hogy tovább léptem, fogalmam sincs.
- Előbb utóbb hasonlítani fog rá. - világosít rá egy tényre.
- Ezt mind tudjuk, de nem mehet a kereszt gyerekem közelébe. - mormogott Harry.
- Csak gondolj bele, ha felnő ez a baba érdekelni fogja az apja, még is mit mondasz majd neki ? Ennyire szívtelen nem lehetsz. - rázza meg a fejét.
- Ashton kérlek, őrizd meg ezt a titkom. Ígérem felveszem ha hívsz, beszélünk naponta, meglátogathatsz, láthatod a picit, csak ne szólj neki róla. - könnyezett be a szemem.
- Kérlek csak ne sírj, utálom ha sírsz. - áll fel, majd ölel szorosan magához. - Nem helyeslem, de melletted állok. - nyom puszit a hajamba. - Tudod, nekünk sem mondta el, miért szakított veled, hisz kamasz korunk óta azt vártuk, mikor szakítjátok át a gátat s amikor ez megtörtént nagyon örültünk nektek. - törli le a könnyeimet.
- Találkozóm van a barátnőimmel, mennem kell. - szólal fel a nővérkénk. - Később még jövök és megszeretgetem a pocak lakót. - nyom puszit az arcomra, majd Harrynek is ad egyet. - Ashton ugye el viszel ? - fordul barátja felé.
- Persze. - bólint.
Miután elköszöntek, csendben elfogyasztottam a kajámat. Harry a laptopján böngészett én pedig szép lassan elálmosodtam.
- Biztos jó ötlet volt ez ? - kérdi aggodalmasan.
- Nem, de már mindegy. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése